Szemadám György

festőművész, író | 1947, Budapest

1967–1975 között a Fővárosi Állat- és Növénykertben a nagyragadozók ápolója, majd főápolója. 1969-től kiállító művész, eddig 61 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön. 1978-tól számtalan publicisztikát, esszét, képzőművészeti, fotó- és filmkritikát, kultúrtörténeti és művészetelméleti tanulmányt tett közzé, kiállításokat nyitott meg és különböző témájú előadásokat tartott. 1979–1993 között képzőművészeti köröket és alkotótáborokat vezetett, elmegyógyintézetekben és családsegítő központokban művészetterápiás, illetve kreatív foglalkozásokat tartott. 1982–1988 között a GYIK Műhely tanára, majd 1993-ig a vezetője. Képzőművészeti tevékenysége mellett két filmet is készített, és számos művészeti tévéműsor kapcsolódik a nevéhez. 2004-től az MMA tagja, jelenleg elnökségi tagja. Fontosabb elismerései: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (1997), Munkácsy-díj (2001),Magyar Művészetért díj (2014), Érdemes Művész (2015). 2016-ban önálló kiállítása volt a Műcsarnokban.

Asyuth

2016
olaj, vászon
100 × 65 cm
fotó: Alapfy László
magántuladon

Asyuth