Szurcsik József: Az ablakon innen

A szoba több, mint egy helyszín.

A szoba jelentéstartalmak sokaságának összefoglaló jelképe.

A szoba, mint a befogadó otthon szimbóluma, élettér, tehát több, mint az épített környezet.

Szoba, mint egy biztos pont, pihenőhely, nyugalom, töltődés, elmélyülés, meghitt együttlét, az álmok, a kreatív-művészi környezet, alkotói bázis, a műterem.

Szoba, mint zeneszoba, könyvtárszoba, tanulószoba, házimozi, vagy éppen az ünnepek helyszíne.

Szoba a fogva tartásé, a fogságé, a bezártságé, a rabságé, az elzártságé: a szoba, mint börtön.

Szoba, mint komoly viták színtere és komolytalanoké, a féltékenységé, az irigységé, a megcsalásé, az elválásé, az első éjszakáé és az utolsóé. Szoba a reggelig alvásé, a jó és a rossz álmoké, az álmatlanságoké, józané és részegé, a másnaposé, a depresszióé, az erőszaké, a kiégésé, az oktalan önmarcangolásé, a kisebbrendűségé, a nárcizmusé.

A szoba a lélek szobája, a tudaté, a szellemé, az érzelmeké, a boldogságé, a méltóságé, a mindenségé.

A szoba a megérkezőké és az eltávozóké.

Szoba, mint a könnyek szobája, a rejtőzködésé, az elvonulásé, a szenvedésé, a betegségé, a lábadozásé, a pusztulásé, a gyászé, a túlélésé, a fájdalomé, a gyógyulásé és felépülésé, az újrakezdésé, az újjászületésé, a fiatalságé, az öregségé, a szerelemé, a csecsemőké, a gyerekeké, a családé, a kacagásé és megint az elmúlásé.

A szoba az idő szobája, a végtelené.

Az egyedüllét szobája, az ellentéteké, a magányé, a végtelen unalomé, a haragé, a gyűlöleté, a rútságé, az őrületé.

Az öröm szobája, a termékeny egyedüllété, a társas, önfeledt együttlété, a barátságé, a toleranciáé, a szereteté, a kíváncsiságé, az érdeklődő figyelemé, a gyengédségé, a szépségé, a csodáké.

A Te szobád, a tiéd, amelyet az önismeret falai vesznek körül, ahol Te vagy Te, ahol máshogy telik az idő, ahol a Te vágyaid küzdenek – veled, mert ez a Te szobád: ahol az elhatározások, fogadalmak, őszinteség és igazságok laknak veled, ahol tárgyak nyúlnak vissza a múltadba és másokéba. A Te szobád, ahol emlékek, fotók lógnak kicsit random rendben a falon és ácsorognak szépen, keretben ferdére támasztva a komód tetején, így pihen minden tárgyacska a helyén a Te szobádban, ahol tényleg minden a tiéd, és persze semmi sem az.

A szoba egy fogalom.

A szoba az anyagi világ szimbóluma.

A szoba a lelkek őrhelye.

Ember-raktár, várószoba, vallomások otthona, újra és újra elkövetett bűnöké és a bűnhődésé.

Szoba, ahol elhagyatottság van, magány és kiteljesedés, szegénység és gazdagság, igazságok és hazugságok, személyes tárgyak, saját holmik és másoké, gyógyszerek és tiltott szerek, rejtett kincsek, titkok – rosszak és jók –, vágyak milliárdja, milliárdok vágya, bizalom és hit, istenhit és ateizmus.

A szentek szobája, az angyaloké, lidérceké, szellemeké és kísérteteké.

A szoba a tudományé, a borzongásé, a meztelen valóságé, az ezotériáé, a mágiáé.

A fény szobája és a sötétségé.

A szoba a bútoroké – letűnt idők tanúiké, a jelen társaié, a jövő szolgáiké: a szoba a jövőé, a múlté és a jelené.

A szoba, mint egy épület része, megtervezett tér és forma, anyagok megkomponált geometrikus, statikus halmaza, racionális, de törékeny valóságok otthona.

A legkülönbözőbb ízlések szobája.

A szoba, mint a káosz és rend otthona.

A végtelen csend hangtalan szobája, az üvöltésé, az ordításé.

A szoba a megfoghatatlan absztrakcióé, a folyton változó képzeleté.

A szoba az elfogyásé, az elhízásé, a helyben futásé, az elképzelt felüléseké és az elmulasztott fekvőtámaszoké.

Szoba, ahol már nem lakik ember, vagy sosem lakott, vagy éppen él benne valaki még valahogy, csak nem lakik, ahol semmi sincsen a falon, ahol bénán lóg egy kihunyt csillag – drótjára akadva, lefelé egy kiégett villanykörte –, szomorkásan tükrözi vissza a mérhetetlenül elgörbült, mozdulatlan, óriási nagy semmit.

Szoba, ahol képek vannak a falon, internet száguld a számítógépen, hűtőszekrény zümmög valahol a falon túl egy sarokban, kintről kávé illata gurulgat befelé, vagy ételszag kanyarog zsírosan, kenyérpirító pihen amott, edények néznek rá mosatlanul.

Itt benn virágváza ácsorog valami virágfélével megtöltve szomorúan egy asztalon, alatta szőnyeg terül el rojtokkal és anélkül, függöny hullámok lógnak frissen mosva, kispárna és talán kiskutya, kismacska heverészik, de nagy is lehet, nem tudom, vagy egy elhajított pulóver, mormogó mosógép billeg a csempén odaát, porcica rejtőzik idebenn, poros tükör tekintget keresztül az ablakon, légy pihen a lámpaernyőn, a fotel huzatán vörösbor régi foltja díszeleg és a bejáratnál a kijárat van – egy maréknyi kulcs lóg benn a zárban.

Szobák.

A szabadság szobái, a játékoké, a személyes játéktéré, a szabad játéké.

2020. július 13.