Mórocz István

grafikusművész | 1985, Tata

2009–2014 között folytatta tanulmányait az MKE képgrafika szakán, ahol mesterei Eszik Alajos és Szurcsik József voltak. Érdeklődése középpontjában a sokszorosító grafikai technikák – alumíniumkarc, hidegtű és mezzotinto – állnak. 2014-ben a tatai Kuny Domokos Múzeumban, 2016-ban a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban mutatkozott be önálló kiállítással. Számos elismerés, többek közt 2013-ban a Magyar Grafikusművészek Szövetsége Ösztöndíj, 2014-ben Barcsay Jenő-díj, 2015-ben a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat Rudnay Gyula Ösztöndíja mellett munkáit 2017-ben a Miskolci Grafikai Triennálé MMA-díjával jutalmazták. Alkotásai hazai magán- és közgyűjteményekben megtalálhatók.

Ritmus IV

2016
alumíniumkarc, hidegtű, mezzotinto, papír
70 × 200 cm

Ritmus IV